Cégtörténet

Cégünk 1995 májusában alakult, 1996-ban vettük fel a fuvarozásra utaló „UJJ TRANS” nevet. Családi vállalkozásként édesapánk, aki már sajnos nincs köztünk, tapasztalatára alapozva kezdtünk dolgozni, s tesszük ezt a mai napig. Fő profilunk a lakosság és a környékbeli kisvállalkozások építőanyaggal, elsősorban homokkal, kaviccsal, kővel, tűzifával, földdel való kiszolgálása. A ’90-es évek végén vásároltuk első traktor alapú rakodó gépünket, mellyel megrendelőink számára teleprendezést, alap- és pinceásást, árkolást, szőlő telepítéséhez föld forgatását, valamint épületek bontását is el tudunk végezni. E tevékenységek során merült fel megrendelőink részéről a komplett szolgáltatás igénye, ezért a 2000-es évek derekán létrehoztunk egy építő csapatot, így már kisebb utak, járdák, átereszek, hidak térkövezését, betonozását, illetve kövezett udvarok, terek építését is vállalunk. Családi tulajdonban lévő cégünk Lentiben és szűkebb környezetében végez munkákat. Befizetett adónkkal Lenti várost gyarapítjuk. Munkatársaink helyben élő vagy környékbeli szakemberek. Járműveink azonos színűek, felirattal ellátottak, ezen kívül kollégáink ruházatával és megjelenésével is igyekszünk egységes arculatot mutatni. Ügyfeleink megtalálnak minket a 2004-ben Lentiszombathelyen felépített saját telepünkön, de telefonos egyeztetés után mi is felkeressük Önöket az elvégzendő munka színhelyén is. Az eltelt 20 év alatt elvégzett munkáinkkal igyekeztünk megrendelőink bizalmára rászolgálni, kívánságaikat, igényeiket a lehetőségeinkhez mérten, a legjobb tudásunk szerint elvégezni. Már több visszatérő ügyfelet is üdvözölhetünk megrendelőink között.
Tevékenységünk során ügyelünk a szükséges engedélyek és szakképzettségek meglétére. Belföldi árufuvarozói engedély: AF20-00438 Nem veszélyes hulladékgyűjtési és -szállítási engedély: 5356-1/3/2014 Építőipari kivitelezői nyilvántartási szám: 33A34271 Közúti áruszállításhoz rakománybiztosítással, egyéb tevékenységekhez általános felelősségbiztosítással, környezeti károkozáshoz környezetvédelmi biztosítással rendelkezünk.
Cégünk megtalálható a köztartozás mentes adózók adatbázisában.

Elérhetőségeink

Szolgáltatásaink

Árufuvarozás

Kavics, homok, kő, tűzifa, föld, építési és bontási anyagok, raklapos áruk, fűrészáru és bármi egyéb anyag szállítását vállaljuk, melyet járműveink elbírnak, illetve felfér rájuk.

Gépi földmunkák

Alap-, pince-, medenceásás, vízelvezető és közműárok kiemelés, tuskózás, termőföldforgatás, területek tisztítása, rézsűk, domboldalak kialakítása, utak egyengetése, profilozása, épületek bontása gépi erővel.

Tereprendezés

Udvarok felújítása, régi növényzet eltávolításával, tuskókiemeléssel, tereprendezés, ház körüli apró javítások.

Kerítés, kapu építési munkák

Kerítések, kapuk, tolókapu alapok betonozott, falazott kivitelben, drótkerítések építése.

Vízelvezető árkok építése

Kisebb vízelvezető árkok, átereszek építése, felújítása, tisztítása, profilárkok, mederlapozás.

Uniós játszóterek építése

Uniós játszóterek alépítményeinek kialakítása.

Térburkolat építés

Kocsibejárók, járdák, kerti kiülők, támfalak, terek, teraszok.

Útépítés, javítás

Nem szilárd burkolatú utak javítása, profilozása, tömörítése, bazalt-, mészkőzúzalékkal, töltéskaviccsal feltöltése.

Gátépítés, javítás

Gátépítés, gátmagasítás.

Elérhetőségeink

    • Ujj Zoltán cégvezető
 
    • Ujj Gábor szakmai vezető
 
    • +36 30 9469 156
 
    • |fax +36 92 551 006
 
    • 8960 Lenti Szombathelyi u. 1.
     
Az alábbi űrlap segítségével is tud nekünk email-t küldeni, melyre mihamarabb válaszolunk, ha elküldi telefonszámát is, visszahívjuk.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Caterpillar
    Komatsu
    Bosch
    Mercedes
    Volvo
    FEL